A milánói EXPO – szerintünk

2015 szeptemberében az EU által finanszírozott EAThink2015 projekt fotópályázatának megnyerése jutalmául kijuthattunk Milánóba, ahol többek között lehetőségünk adódott megtekinteni a világkiállítást. Rendkívül örültünk, hogy az iskolakezdést kicsit szokatlanul, utazással kezdhettük.

Péntek hajnalban indultunk és ahogy leszálltunk, már a reptéren bárhova néztünk, szinte csak a világkiállításnak valamiféle hirdetését láttuk, ami a városban csak fokozódott. Bevonatoztunk a belvárosba, de mivel csak délután foglalhattuk el a szállást, valahogy el kellett ütni az időt. Senki nem akart intenzív programot, mert nem voltunk olyan állapotban. Megnéztük a Sforza család kastélyát, ahol Andris elmondta nekünk az épülettel kapcsolatos érdekességeket, aztán letelepedtünk a kastélyparkban. Ott üldögéltünk már egy ideje, mikor észrevettük, hogy egy nagyjából egyetemista korú fiú minket rajzol. A lányok egy része szóba elegyedett vele és végighallgatták a fiú élettörténetét. Este megvacsoráztunk egy kis olasz éteremben, aztán elfoglaltuk a szállást. Telefonon megnéztük a magyar-román meccset, aztán éjfél körül mentünk aludni.

A második napot is korán kezdtük, mert 9-re szólt a jegyünk Leonardo da Vinci Utolsó vacsora c. világhírű freskójának megtekintésére. Gedeon tanár úr nagyon érdekesen mesélt nekünk a kép témájáról és történetéről. Sajnos negyed óra múlva már tovább is kellett állnunk innen és hamarosan az EXPO területén találtuk magunkat.

Amikor feljöttünk a metróaluljáróból, megdöbbentünk azon a hömpölygő emberáradaton, ami a beléptető kapuknál várakozott. Ez viszont csak a töredéke volt annak, ami később várt ránk. A másfél kilométer hosszú „főutcán” emberek tízezrei sétáltak. Az Expo területére érkezve rögtön egy térképet nyomtak a kezünkbe, amin láthattuk, hogy bizony irgalmatlanul sok épületet húztak fel. 3 kísérő fogadott minket, akik rögtön elvezettek minket az EAThink projekt olasz szervezőinek (ACRA) épületébe, ahol egy kiállítás volt berendezve, és egy képernyőn kivetíttették a különböző országok győztes képeit, így a mieinket is. Elmondták merre érdemes menni, hol érdemes beállni a sorba. Ezek után elsétáltunk az „Élet fájához” ami a világkiállítás egyik központi eleme – egyébként egy művészien álcázott adótorony. Miután itt megebédeltünk, megkaptuk az első szabadidő blokkunkat, ami két órás volt. Itt csoportokba verődve mindenki szabadon azt nézhetett, meg amik akart. Először természetesen a magyar épületet tekintettük meg, ami meglepően színvonalas volt, ahhoz képest, hogy a hazai média mennyire lehúzta. Viszonyítási alapként a szomszédos országok pavilonjait is meglestük, például a szlovákot, vagy a románt. Rengeteg kis ország épületébe is benéztünk, ugyanis a kívülről jól kinéző vagy a befolyásos országok előtt órás sorok álltak. Végül az orosz pavilonba is bejutottunk, aminek a tetejéről az egész Expot be lehetett látni. Le is telt a 2 óra, indulhattunk vissza a találkozási pontra, ahol Dávid elkezdte fölvenni a készítendő kisfilmünk interjúit.
IMG_2258Megbeszéltük, hogy estig bent maradunk, mivel szerettük volna látni a világkiállítás éjszakai fényeit. Most három órás szabadidőt kaptunk. Felfedeztük, hogy mennyivel egyszerűbb busszal eljutni az Expo egyik pontjáról a másikba, így innentől azzal közlekedtünk. Már jóval fáradtabbak voltunk, ezért nem bírtuk azt a nézelődős tempót, amit előtte csináltunk, de azért így is viszonylag sok épületet sikerült megnézni. Többek között jártunk a spanyol, a vatikáni, az iráni, vagy a monacói pavilonban is, de a legjobban a türkmenisztáni épület fogott meg, aminek a tetején felhúztak egy jurtát. Az USA-nak egy részébe is sikerült bejutnunk ahol kisfilmeket vetítettek az étkeztetésről. Más pavilonokban régi ételkészítési hagyományokat elevenítettek fel, a kávé- és kakaótermesztés kapcsán foglalkoztak a fair trade-del, Afrika országaihoz kapcsolódóan a vízhiány okozta problémákkal, és láthattuk azt is, hogy milyen lesz a jövő szupermarketje.

Az egész csoporttal egy kebabosnál vacsoráztunk. Végül az utolsó szabadidő keretében meg tudtuk nézni Kínát, ami, ha már odakint sötét van, akkor a leglátványosabb pavilon. 10-kor volt találkozó az Élet fája előtt, ahol hatalmas zenés-fényes-tűzijátékos-szökőkutas előadással szórakoztatták az összegyűlt tömeget.

Eljött a nap vége, elindultunk hazafelé. Összegezvén úgy találtuk, hogy az Expo nagyon látványos ugyan, de egy hatalmas pénzkidobás. Nagyon kevés ország vette komolyan a fenntartható élelmezés témáját. Minden ország inkább önmagát reklámozta, még olyanok is, amelyekről azt hittük, hogy még arra sincs pénzük, hogy jelen legyenek az EXPO-n, nem hogy saját pavilont építsenek. Ráadásul belül minden rettentően drága, ételt nem lehet bevinni. (Mondjuk az jó volt, hogy utcai „kutakból” ingyen lehetett vizet tölteni.) Milánónak nyilván megérte megrendezni, hiszen valószínűleg többszörösen visszahozza a belé fektetett pénzt.

IMG_2321Vasárnap volt a legnyugodtabb napunk. Megreggeliztünk, és 10 körül elindultunk vonattal a Comói-tóhoz, amely 40 km-re északra fekszik Milánótól. A tó délnyugati csücskében maradtunk, gyönyörködtünk a látványban és ücsörögtünk meg sétáltunk. Az árnyékban meghallgattunk néhány további kiselőadást a nevezetességekről. Megebédeltünk (ez volt a legjobb ebéd a négy közül), aztán megint chilleztünk. Késő délután siklóval felmentünk Brunatéba, a legközelebbi hegyre. A sikló hét perc alatt 500 m-t emelkedik. Felsétáltunk a Faro Voltiano világítótoronyhoz, amelyet Alessandro Volta fizikus emlékére építettek. Innen láttuk Svájcot és a naplementét az Alpok vonulata mögött. Visszamentünk Comóba, ahol még egy kicsit élvezhettük az esti fényeket, aztán visszavonatoztunk Milánóba.

IMG_2337Hétfőn reggeli után összepakoltunk, majd a cuccainkat a szálláson hagyva elmetróztunk a Dómhoz, mert itt kezdődött az idegenvezetés, amit a helyi idegenforgalmi középiskola végzős dikjai tartottak nekünk. A 2 órás séta a Dómnál is ért véget, és innen csoportokba verődve megint szabadon mehettünk bármerre. Vettünk belépőt a Dómba, ami belülről is olyan jól néz ki, mint kívülről. Ezután megpróbáltunk valami szuvenírt keresni. Ezek után még elmentünk a kastély parkjához, ahol első nap hevertünk Aztán Gedeon tanár úr becsatlakozott hozzánk és (a sofőr nélküli, elöl – hátul üveg) 5-ös metróval elmentünk a San Siro stadionhoz. Nagyon nagy volt (több mint 15 beléptető kapuja van). Visszamentünk a szálláshoz, ahol összeszedtük a cuccainkat és utoljára beültünk a közeli olasz étterembe. Innen mentünk a reptérre. Gond nélkül hagytuk el Milánót. A repülőgép személyzete is kicsit fáradt volt már, de éjfél felé sikeresen visszaérkeztünk Budapestre.

Az egész túrának jó hangulata volt és szívesen visszamennénk még valamikor Milánóba. Még mindig az élmények hatása alatt vagyunk.

Bánhidi Eszter, Forray András, Jókay Kristóf, Várnay Ádám és az

ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium 9.C osztály biológia szakkörösei

Vélemény, hozzászólás?